TANULÁS EGY ÉLETEN ÁT ENGLISH | DEUTSCH
 

Juhász Ágnes
képzési információs tanácsadó, szakképzési szakértő

Végzettségem szerint fizikus vagyok, de csak rövid ideig dolgoztam kutatóként.

15 évig szakkönyveket szerkesztettem a Műszaki Könyvkiadóban és a Typotex Kft-nél.

Egy kis kitérő után – amikor az Arkhimédész Bt-vel fizikai taneszközöket hoztunk létre, majd  a Csodák Palotája beindításánál bábáskodtam – 1993-ban létrehoztam a Taninfo Bt-t, ami később Kft-vé alakult.

Azóta képzési információk létrehozásával és terjesztésével, információs rendszerek fejlesztésével, az ehhez kapcsolódó pályaorientációs, felnőtt- és szakképzési, munakerőpiaci kutatásokkal, szakmai tanácsadással foglalkozom.

A Taninfo vezetőjeként, szakértőjeként elektronikus és papír alapú kiadványok, e-learning tananyagok, adatbázisok, CD-s és internetes információs és tanácsadó rendszerek létrehozását irányítottam, médiaprojekteket és kutatásokat menedzseltem. A fejlesztések során fontos hazai és nemzetközi partnerekkel működtünk együtt.

Taninfo-s munkám mellett szakmai vezetője voltam a Budapesti Művelődési Központ PALLÓ projektjének, amelynek során kidolgoztuk a felnőttképzési konzulens képzést,  beindítottuk a PALLÓ felnőttképzési tanácsadó hálózatot és létrehoztunk egy felnőttképzési információs  honlapot. Szakmai vezetője voltam a Panta Rhei Bt. OFA támogatású, hiányszakmákat vizsgáló kutatásának. Részt vettem a Foglalkoztatási Hivatal Nemzeti Pályaorientációs Portáljának fejlesztésében és az azt előkészítő kutatásokban. Pályázatokat bíráltam a Tempus Közalapítványnál. Szakmai és civil szervezetek – Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Magyarországi Szülők Egyesülete, Magyar Tartalomipari Szövetség, Magyar Szakképzési Társaság, Agóra Oktatási Kerekasztal,  Informatikai Vállalkozások Szövetsége – munkáját segítettem/segítem szakértőként. Titkára vagyok a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának.

Szakmai önéletrajzom
Publikációs jegyzékem